mindentipikus

kis magyar elit

hártya az aludt tejen

hosszanfriss termékciklus

avas görbe a jelen

de szép is

zsírral hasra kenni:

h  a - r  a - k  i - r  i

délutáni körsvenk

az emegyen

a magyar politikus

nyakkendőben is

félmeztelen

blődség a vacsora

magamat etetem

régi vakáció

pimasz beleveszés

jólfésült szégyen az idő

kerti asztal

van ott

polisztirol

a fű vad

a mű csahol

párhuzamok végén

örök enyészet

apám ügyes kezű

megformázott agyagból

abban a hitben

hagyott megszáradni

hogy az én vagyok

kemény lett a fejem

szemem kinyomhatatlan

nyelvem kitéphetetlen

mégsem látom

ha változom

s nem szólok

hogy ezt nem akarom

habos presszónép

nyelvem gúnyolni látszik

valaki ébred

valaki játszik

a köd a lényeg

beleveszni

kint is köd van

ha belülről nézed

így lesz optikából

politika

nyelvem gúnyoni látszik

én gúnyolok

szabotál a görcs

önmaga groteszkje

laktató zsíros

hatalom az elme

mikroszkóp alatt

tejüveg

elvagy vele

aláhord a szél

odafönn mindenki

megkenve

együgyű igazságod

maradt csupán

este tíz után

felszívódik bennem

az éjszaka

mint íztelen

nyugalompirula

visszabiccentőleg hívom

horogból álom-ólom

halkonzerv a képernyőn

macskaszemeimet

fogja pórázon

mint majdnem-ember

vagyok élő a betonban

dolog a munkában

haza? minek

inkább alszom kint

vesekőversenyt az

idővel

reggel lehúzom vizelettel

s leszek megint

majdnem ember

újra élesztőt gyúr

valaki a horizonton

újra elakad a torkomon

magamat kell

visszadobnom

esőnek látom

de lehet hogy

sír az úr

izzadnak a glóriák

olvad a menny

akkor is csak

esőnek látom

érdekelne

de ember vagyok

nem álom

festék van a lényegen

csapodár maholnap

tűk s fokok

barázdák s homlokok

párás a szemem

könny helyett

a hideg játszik

a szélvédőn

én s a szembogaram

a nyomás nagy

a fékolaj elfolyik

a mentő reggel

mindig szembejön

süket a horizont

s ő csak utána

érkezik

elfutok

berozsdált a sors

nyikorog

nap mint nap

föld mag húz

érzék biccent

jer' ha mondom

akarj itt most

míg a világot

rontom bontom

ami marad

erőtlen dimenzió

s hát a betűk

meg a furfang

az emberi

préselt forma

kétes tartalom

s büszkeség

hát ember

faragd csak

faragd

jó a munka

lassan több

a sorja mint

az anyag

formához társít

magyaráz

vége is lesz

valahogy

a hajnali nap

nem lát meg

nem ad árnyékot

ott leszel

mint tiszta lég

s benne minden

foganatod

. . .

minden tipikus

amit tudunk

az emberi önismeret

egy önidomár s a

jutalom relevanciája

s lerágott csont a nihil

ha van pénzed

ha nincs

piti az egyenlőségért

póráz a szabadságért

amit még tehetsz

vagy helyett élj ést

válaszd az egészet

szerelmet s megcsalást

holdfényes éjszakát

világegyetemben egy

centrifugát

ez van

birtokunk természete

csak a miénk

. . .